![]() Adta:
"Kalocsai" fn. tmb.
J E L E N T É S 1981. december 2-án nyilvános helyen találkoztam "Kalocsai" fn.-ű tmb.-vel, aki az alábbiakat mondta el: Meghívót kapott Bokros Pétertől a Pszichiátriai Klinikán (Bp. VIII., Kulich Gy. tér 5.) 1981. november 26-án 19 órakor meghirdetett happeningre, melyet a szolnoki Inconnu együttes szervezett. Kalocsai elmondása szerint az akción mintegy 50 személy volt jelen, közöttük Galántai György, Beke László, Halász István, Bódy Gábor és Cserhalmi színész. A szereplők Bokros Péter, Molnár Tamás és felesége, valamint Bokros szolnoki szomszédja voltak. Segítséget nyújtott egy sorkatona is. A terem egyik felében
székeken gyertyák égtek, ezek pókhálószerűen
voltak összekötve. A helyiség másik részében
jéghegyek között egy TV-készüléket
helyeztek el. Az előadás tulajdonképpen egy másik
helyiségben történt, melynek ajtajában Molnár
Tamás felesége állt, kezében égő
gyertyával. Az előadás a következőképpen zajlott le: Egy halottnak tűnő nő feküdt ravatalon, kezében égő gyertyával. Mellette egy férfi ült, akit egy gázálarcos alak ütött, a haját tépte és a fejét az asztalba verte. A többször megismétlődő produkció erőszakot tükrözött, elrettentő, sokkoló hatást váltott ki. A rikoltozó, hangos zene is ezt támasztotta alá, sőt fokozta. Az előadás befejező aktusa az volt, hogy a már említett kínzó szoba ajtaját kinyitották, és onnét erős, csípős gáz áramlott be a terembe, ahol a nézők voltak. A tmb. véleménye szerint a happening egy megemlékezésszerű akció volt. Ismerve azt, hogy Bokrosék 1981. október 23-án tervezték eredetileg a fellépést (ez elmaradt), feltételezhető, hogy az 1956-os eseményekre akartak utalni. Az Inconnu együttes tagjai az előadáshoz szükséges felszerelést (TV-kamerákat is) Szolnokról hozták fel Budapestre. Az előadás után Galántai az Inconnu együttes könyvszerű propagandaanyagát osztogatta ismerőseinek. Bokros szerint Galántai a budapesti fellépés előkészítésében, szervezésében is sokat segített.
Intézkedés:
Az információt további felhasználásra
megküldjük a Szolnok megyei RFK-nak. Feladat: Feladatot az Inconnu együttes terveinek felderítésével kapcsolatban kapott. B u d a p e s t, 1981. december 31. Horváth Tibor r. százados Nytsz.: 4/5-1019/81. [ az olvasó / kutató figyelmébe ] |