BELÜGYMINISZTÉRIUM
III/III-4-b alosztály
SZIGORÚAN TITKOS!

Adta: "Pécsi Zoltán" fn. tmb.
Vette: Horváth Tibor r. szds.
Idő: 1983. 08. 31.
Hely: Nyilvános

Tárgy: Galántai György által forgalmazott "AL" c. művészeti kiadványról

 

J E L E N T É S

"Galántai György 1982. fordulóján kezdett foglalkozni egy havonta megjelenő, nagyobb terjedelmű illegális kiadvány készítésének gondolatával. A kiadvány elsősorban a képzőművészetek területére terjed ki. Eddig négy száma jelent meg, "AL" jelzéssel, szárazmásolással (xerox vagy ehhez hasonló technika). Galántai azonban már 1983. júniusában jelezte, hogy "útban van" az 5. szám, és hogy a továbbiakban rendszeresen – lehetőleg havonta – ki akarja bocsátani a "folyóiratot". Lehetséges, hogy időközben meg is indította az 5. szám forgalmazását. Ezúttal az első négy szám alapján próbálok rövid értékelést adni a kiadványról.

Egy nagyobb terjedelmű, rendszeres illegális kiadvány készítésének gondolata Galántai részéről nem volt váratlan. Már évek óta rendszeresen készített ugyanis egy-két lapos, ritkábban terjedelmesebb, tájékoztatókat. Ezeket rendszerint Art Pool Window (Művészeti Gyűjtemény Ablak) címen bocsátotta ki, de mint "mail art", "postaművészeti" alkotásokat, díjmentesen küldte szét hazai és külföldi címekre. Ezeknek a jelentős kibővítésével, a korábbi tapasztalatok felhasználásával tudott 1983 elejétől nagyobb terjedelmű "folyóiratot" alapítani. Ezt már nem díjmentesen adta ki, hanem – minden engedély, hivatalos jóváhagyás nélkül – 50 forintos egységáron forgalmazza. Általában személyesen árulja, kiállítások, összejövetelek alkalmával. Igyekezett már a legelső számtól valamilyen legalitáslátszatot fenntartani. Azt a meglehetősen gyenge "ötletet" találta ki, hogy a végig szöveges, képeket csak illusztrációként tartalmazó füzetek "grafikai alkotások", és ennek megerősítésére borítékban helyezi el azokat, amelyekre három tagú számcsoportot nyomtat. (Az első, egyjegyű szám azt jelzi, melyik [1., 2., 3., illetve 4.] folyóiratszámról van szó. A második, "per" jellel elválasztott szám azt jelzi, hogy az adott folyóiratszámon belül hanyadik sorozat [nyomdai sokszorosítás] példányával állunk szemben, míg a harmadik a példánysorszám.) Minden sorozat 50 példányból áll. Galántai eddig a négy szám mindegyikéből 200–250 példányt készíttetett, s ezek javarészét el is adta. Könnyíti az eladást, hogy Galántai saját folyószámlájára szóló csekkeket oszt, amelyeken később be lehet fizetni a pénzt, ha valakinél nincsen annyi készpénz.
(Ismerősöm is így kapott a 2., 3., illetve 4. számból, amelyekre összesen 180 Ft-ot kellett befizetni.)

Galántai – az úgynevezett "szamizdatkészítők" cinikus, sokszor az ellenzékieket is becsapó üzletelésével szemben – meglehetősen nehezen szánta el magát arra, hogy pénzt kérjen az anyagokért. Egyrészt fél a felelősségre vonástól. Ennél is jobban feszélyezi azonban az, hogy korábbi kiadványaival kapcsolatban elvként vallotta, hogy semmi esetre sem üzleti célt szolgálnak; éppenséggel azt a törekvést testesítik meg, hogy "a művészet nem üzlet". Így most kényes ellentmondásba került önmagával. Az előállítási költségek azonban – Galántai szerint – sok tízezer Ft-ra rúgnak, és ezt nem tudja fedezni, ha nem kér pénzt a számokért.

Galántai lapjának címe "AL". Bár ez rövidítés, voltaképpen ennél hosszabb címe nincsen a lapnak, mégpedig azért nincsen, mert Galántai minél több különböző elnevezés rövidítésének gondolja az "AL"-t. A "Magyarország a Tiéd lehet!" c. 1983 nyarán kibocsátott pályázati felhívás hátsó oldalán felsorolt néhányat: Actual Letter (aktuális levél), Art Letter (művészeti levél), Alternative Letter (alternatív levél, ahol az "alternatív" szó természetesen a hivatalos álláspontokkal és művészeti formákkal szembeni "földalatti" alternatívára utal), Artpool Letter (Művészeti Gyűjteménylevél). Galántai szívesen játszik azzal a gondolattal, hogy minden olvasó maga kell hogy megmagyarázza magának az "AL" címet, és minél többféle értelmezés születik, annál jobb.

Az AL kiadvány azonban nemcsak folytatása Galántai korábbi tevékenységének, hanem új elemek is megjelennek benne, amelyek politikai szempontból jóval több kárt okoznak a korábbiaknál, és így áb. nézőpontból is közelebbi figyelmet érdemelnek. A három fő problémát a következőben látom:

– a radikális ellenzék, ezen belül a "szamizdatkészítők" nyílt támogatása és propagálása;
– a hazai avantgárd, ill. földalatti képzőművészeti csoportok, személyek minden eddiginél szorosabb tömörítése, egyfajta állandó kapcsolat kialakítása ezek között,
– a képzőművészeti avantgárdon belül a legszélsőségesebb, legdurvábban destruktív irányzatok propagálása, kritika nélkül.

Ezekből csak a második jellemezte eddig Galántai tevékenységét, és az is jóval kisebb hatékonysággal.

Az alábbiakban sorra veszem e három problémakört.

A lapban olyan anyagok jelennek meg, amelyek a radikális politikai ellenzék egyes kezdeményezéseit támogatják, propagálják. Különösen feltűnő ez azért, mert a lap lényegében képzőművészeti profilú, ezeknek az oldalaknak azonban semmi közük nincs a képzőművészethez. A 2. szám 12–13. oldalán például nyíltan reklámozza a "Feketében" c. kiadványt, ami a SZETA (és néhány más ellenzéki) egyik legkövetkezetesebb akciójának terméke volt. Kiemeli ugyan a képzőművészeti mellékletet, de a 12. oldalról bárki megtudhatja azoknak az íróknak, költőknek a nevét is – köztük például Petri György, Eörsi István, Csalog Zsolt és más ismert, radikális ellenzékiek –, akik írásokkal jelentkeztek a kötetben. Ugyanebben a számban a 14–26. oldal között hosszú ismertetés van Eörsi István Fiatal Művészek Klubjabeli előadóestjéről. Galántainak már a legelső szám összeállítását megelőzően megvolt az az elképzelése, hogy minél több szerkesztetlen, "vágás" nélküli interjút, magnetofonra felvett beszélgetést közöl le. Itt azonban éppen egy olyan est jegyzőkönyvét adja szinte szóról szóra, ahol a legdurvább támadások hangzottak el a hivatalos kulturális politika, ezen át lényegében politikánk egésze ellen. Eörsi egyik "összekötő szövege" például szinte kendőzetlenül utal arra, hogy a teremben besúgók, rendőrségi informátorok ülnek, figyelmezteti ezeket a feltételezett személyeket, hogy pontosabban informálják a hatóságokat, mert az eddigi jelentésekben "torzítások" fordultak elő. "Legyet fogtam a miniszternél" című írásának egyetlen célja, hogy lejárassa a művelődési minisztert és az általa képviselt politikát.
(Merő személyes érdeknek, ismeretségnek, barátságok függvényének állítja be az utóbbit.) Galántai a 3. számban erre az Eörsi-anyagra reflexiót is közölt Bikácsy Gergely tollából. Ez a – többek közt 1956-os eseményekre emlékeztető – írás, ha itt-ott vitatkozik is Eörsivel, lényegében ugyanazon az állásponton van, és csak megerősíti Eörsi kijelentéseit. Ugyanannak a radikális ellenzéki rétegnek egy másik képviselője.

A második problémakör:

Galántainak már 1970 és 1973 közötti balatonboglári működése alatt döntő fontosságú szervező, közösségképző szerepe volt. A képzőművészeti – de kisebb részben a színházi, filmes, zenei, irodalmi "avantgárd" széttagolt, elszigetelt csoportjait és személyeit kapcsolatba hozta egymással. Ez a tevékenysége alkalmanként még a külföldi magyar alkotókra (pl. Jugoszlávia) is kiterjedt. Az "AL" c. kiadvány azonban jóval hatékonyabban végzi ugyanezt a feladatot, mint azt Balatonbogláron (vagy azután) Galántai bármikor álmodhatta. A különféle összejövetelek ugyanis hamar elfelejtődnek, a nemegyszer ittas állapotban, felszínesen lefolytatott beszélgetések nem hagynak mély nyomot. Nagyon sok embert – a Kápolna huzamos működése ellenére – egyáltalán nem tudott személyesen összeismertetni Galántai. Most azonban a lap 200–250 személyt állandó kommunikációba hoz egymással. (Ez egyébként Galántai igazi célja, amelyet megfelelő körben nyíltan hirdet is.) Olyan események, amelyek egyébként 3–4 ember magánügyei maradnának, százakhoz jutnak el, további vitát váltanak ki, továbbgyűrűznek. Az elszigetelt csoportok, személyek részletesen értesülnek egymás tevékenységéről, és – ha Galántainak sikerül az eddigi ütemet tartania – nagyobb késés nélkül. Függetlenül attól, hogy egyes személyi ellentétek, rivalizálások nyilván nem szűnnek meg az "AL" lététől, a kiadvány kétségtelenül tömöríti, homogenizálja a képzőművészeti avantgárdot. A számok elolvasása után az érintett 200–250 fős kör sokkal jobban informált lesz saját tevékenységéről, mint korábban a lap nélkül. Bármilyen tehetetlen, mozdulatlan is a művészek egy része, semmi alapunk nincsen annak kizárására, hogy az "AL"-ben közölt információk a személyes találkozások számát is fokozzák, láncreakciószerűen "összekovácsolják" az addig teljesen szétforgácsolt avantgárdot. Egy-egy cikk elolvasása után nyilvánvalóan többeknek támad kedve kiállításokat, akciókat látni olyan személyektől, akiknek a tevékenységéről addig vagy egyáltalán nem, vagy csak hézagosan volt tudomása. A lap igyekszik érdekes lenni, a figyelmet kölcsönösen felkeltő beszámolókat lehozni.

A harmadik kérdéskör:

A hazai képzőművészeti avantgárd tevékenysége már a 60-as évek végén, a 70-es évek elején nagyon sokszínű volt, és azóta csak tovább tagolódott. Megtalálhatók mérsékelt és durván destruktív, provokáló, politikailag káros és erkölcsileg romboló kezdeményezések. Galántai lapjában ugyan a mérsékelt és jobb minőségű alkotók, illetve szerzők is szerepelnek (ezekre példa Hegyi Lóránd elmélyült tanulmánya, vagy Simon Zsuzsa, Bak és Albert beszélgetése a 4. számban [19. oldaltól]), a fő hangsúlyt azonban a radikális oldal kapja. Jellemző, hogy tucatnyi helyen dicsőítik, tömjénezik az elhunyt Hajas Tibor (például Kistamás László cikke a 4. szám 60. oldalán), vagy a külföldön élő Szentjóby Tamás nevét és tevékenységét. Ezek a személyek, az agresszív, romboló (Hajas esetében betegesen szadista) törekvések védjegyeiként szerepelnek ("Légy tilos!"). Ennél is fontosabb, hogy követőik, a jelenleg hazánkban hasonló akciókat kezdeményezők bő teret kapnak a kiadványban. Olvashatunk például a 3. számban (12. oldaltól) Szirtes János "Avanti" c. akciójáról, amely jellegét tekintve Hajas nézősokkoló, destruktív "performance"-ainak, illetve az INCONNU csoport legdurvább megnyilvánulásainak szerves folytatása. Visszatérő téma ezen kívül Vető János tevékenysége, aki Hajas közvetlen munkatársa volt.

A kiadvány tehát egyrészt megismerteti az olvasóközönséggel a nem művészeti jellegű, elsődlegesen politikai ellenzék radikális nézeteit, a "szamizdat" kiadványokat. Emellett tömöríti az addig széttagolt képzőművészeti (filmes, zenei, színházi) avantgárdot, annak különféle nemzedékeit, közelíti egymáshoz a fiatalokat és idősebbeket, fokozza olyan hangadók befolyását, mint pl. Beke László és Erdély Miklós. Harmadrészt felerősíti a legagresszívabb, legdestruktívabb tendenciákat (Hajas "öröksége"), amelyek egyébként jóval szűkebb körben keltenének csak visszhangot.

Érdemes végül feltenni a kérdést, kizárólag a belföldi közönségnek, vagy netán a külföldnek szánja Galántai az "AL"t.

A lap címe végül is angol szavak rövidítése, és minden számhoz angol nyelvű, egylapos kivonat van mellékelve, amely röviden ismerteti a szám tartalmát. Ennek alapján azt is gondolhatnánk, hogy külföld a kiadvány fő célpontja. A jelen sorok írójának az a véleménye, hogy a kiadvány kilencven százalékban mégis a hazai közönségnek készül, és itthoni "földalatti" törekvéseket szolgál. A fő cél nem a külföld informálása, hanem az a három célkitűzés, amit korábban ismertettem. Néhány magyar emigránst kivéve, a magyarul nem olvasó külföldi művésznek rendkívül csekély információt ad a füzetek bármelyike. Kivitele a hazai illegális kiadványok között jónak számít, a nyugati országokban viszont – a mai színes xeroxtechnika és más eljárások mellett – szegényes, unalmas. Azok a nevek, amelyek előfordulnak benne, kevés kivétellel teljesen ismeretlenek külföldön. Galántai tevékenységét sok külföldi művész valószínűleg semmi másnak nem tartja, mint az önreklámozás, a görcsös önpropagálás meddő kísérletének. Néhány ismert nevet a külföldi olvasó a számok elején lévő "utazási cikkekben" találhat. Ezek viszont éppen azzal a céllal íródtak, hogy a külföldet tegyék ismertebbé a magyar olvasók előtt. Elemzésünket azzal zárhatjuk, hogy bár az "AL" egyik jelentése "Artpool Letter", a művészeti gyűjtemény és a kiadvány Galántai aktivitásának két ellentétes végletét képviseli. Az Artpool, hazánkban egyedülálló dokumentáció, amely – tárgyilagos elemzés mellett, nagyobb közönség, illetve kutatói, művészettörténészi kör előtt megnyitva – lehetővé tenni a nyugati országok képzőművészeti törekvéseinek árnyaltabb áttekintését. Galántainak a gyűjtemény kialakításába, rendezésébe, feltárásába fektetett munkája mennyiségileg és minőségileg egyaránt jelentős, és ezt a tevékenységét többségében elfogadhatónak minősíthetjük. Ezzel szemben az "AL" a hazai politikai ellenzék és a képzőművészeti avantgárd radikális, agresszív képviselőinek malmára hajtja a vizet, és egyértelműen károsítja a művészet-, illetve kultúrpolitikánk alapvető elveinek érvényesítését."

"Pécsi Zoltán"

Megjegyzés:

"Pécsi Zoltán" fn. tmb. Galántai György kiadványait, tevékenységét értékelte. Az operatív szempontból értékes információkat felhasználjuk tájékoztató jelentéseinkben.

B u d a p e s t, 1983. szeptember " "

Horváth Tibor r. szds.

Nytsz: 4/5-790.
K.: 4 pld
    1 pld BM do.
    2 pld "Festő" do.
    3 pld Táj.alo.
    4 pld Táj.vonal.

[ “Pécsi Zoltán” bocsánatot kér ]

GalántaiArtpool